Napi Fix

  • Archive
  • RSS
  • Ask me anything
Puccskísérlet!
Szentiványi Domokos, a Hetes Bizottság főszervezője a bíróság előtt.
 A Belügyminisztérium 1947. január 5-én hivatalos közleményt adott ki egy köztársaság ellenes összeesküvés leleplezéséről. Eszerint egy horthysta politikusokból, katonatisztekből és hivatalnokokból álló csoport a “jogfolytonosság alapján” a Horthy-rendszer visszaállítására törekedett fegyveres erővel. 1945. őszén létrehozták a Hetes Bizottságot a Horthy korszakban is működő MagyarKözösség elnevezésű szervezet újraszervezésére. A társaság két vezetője Szentiványi Domokos és Donáth György volt. A Népbíróság júliusban Donáth Györgyöt halálra ítélte, míg a többiek kényszermunka-, illetve fegyházbüntetést kaptak. MTI Fotó
View Separately

  • 3 months ago
  • 11
  • Comments
  • Permalink
  • Share
    Tweet

11 Notes/ Hide

  1. dkitzinger liked this
  2. balkapeti liked this
  3. patrixurban liked this
  4. algebraicvarietyshow liked this
  5. starsheep liked this
  6. deadmanride reblogged this from napifix
  7. ongoingdisaster liked this
  8. sronti liked this
  9. herizonford liked this
  10. szarazene liked this
  11. rrockout reblogged this from napifix
  12. napifix posted this

Recent comments

Blog comments powered by Disqus
← Previous • Next →

About

Avatar "Gondom lesz rátok!"

Máshol...

  • @napifix on Twitter
  • Facebook Profile
  • user/6253148 on Foursquare
  • Google
  • My Skype Info
  • Linkedin Profile

Twitter

loading tweets…

  • RSS
  • Random
  • Archive
  • Ask me anything
  • Mobile

Effector Theme by Carlo Franco.

Powered by Tumblr